Gesztenyeérés Tivadar a kávéházi terasz sarki asztalkájánál foglalt helyet. A belső széket választotta. Sokáig kereste a kényelmes pozíciót. Lába nehezen fért a meglehetősen szűk helyen, és minduntalan meglökte a kerek asztalka ingatag lábát. Végül vállát az alumínium portálnak támasztotta, egyik lábát maga alá húzva, másikat a muskátlis láda mellett hosszan kinyújtva megtalálta a legkellemesebb testhelyzetet. A járdát szegélyező gesztenyefák levelei között bujkáló kora délutáni napsugarak kellemes langyosan simogatták az arcát. A levelek itt-ott már az ősz aranyló színeit mutatták. A fény éles, erős volt, szinte bántó. Tivadar szemhéját lecsukva pihent. Fél perc is eltelt így, amikor matatást, zörgést hallott. Egy szöszke pincérlány a szomszéd asztalon maradt poharakat rakta tálcára éppen. Készült az asztalt letörölni, s ahogy a tálcát fél kézzel egyensúlyozta, egymásnak koccantak a poharak. Tivadar a zajra fölnézett. – Kérem, hozna egy hosszú kávét? – fordult az ügyeskedő...
Bejegyzések
A babaruha Amikor vége egy unalmas, értelmetlen munkanapnak, az ember legszívesebben sehol sem lenne, vagy inkább bárhol máshol, csak nem a négy fal közé szorítva. Ez a nap pont ilyen volt. Sőt, az utolsó két óra, a minden csütörtökön esedékes értekezlet Elena számára most kínszenvedés volt. A meghívott előadó parttalan és monoton beszéde nagyon nehezen akart abbamaradni. A legjobban sikerült mondata a „Köszönöm a szíves figyelmüket.” volt. Elena sietősen csapta össze jegyzetfüzetét, türelmetlenül várta, hogy az álmos és fülledt levegőjű előadóteremből a szabad ég alá érjen. A kapuban azonban visszahőkölt. A forró tüzű Nap és a városközpont ódon épületeinek falaiból is dőlő meleg arcul csapta. Válltáskáját megigazítva az órájára nézett. No, tessék. A busz is elment, fél óra, mire befut a következő. Fél óra ténfergés jön ebben a melegben. Most mi a manót csináljon? Otthon bezzeg lenne tennivaló! Már megfonnyad az uborka, amit kovászolni kellene. A mosógépet is indítani ...
Az őzgida A hatalmas tölgyajtó mennydörgő hangjára a fényes hátú legyek délutáni lustálkodásukból felriadtak, és rémülten, cikázva menekültek a világ négy sarka felé. A robajjal nem zárult le a riadalom. Bodonn uram olyan hévvel rontott végig a tornácon, hogy félő volt, a lépcsőn legurulva a nyakát szegi. Pedig nem volt az olyan véznácska, csibenyakforma, mint Franciska asszonyé. Franciska remegve futott végig a fogadószobán, miközben már nem is tudta, hogy mi történt valójában. Fakó arcát könny áztatta, elhomályosult szeme, megtört és kétségbeesett pillantása lelke teljesen összetörődött, zavarodott állapotáról nyújtott képet. Elgyöngült lábbal, botladozva ért az ajtóhoz, megtántorodva tapadtak vézna ujjai annak lapjára. Erős köhögési roham rázta meg a testét, és szorongva, nyüszítve, tenyerét az ajtó lapján csúsztatva kuporodott a földre. A délidő olyan szépen indult. Bodonn úr a vadászatból megtérve, kicsit mámoros fejjel és nagy lelkesedéssel mesélte kalandjait. – Azt a...
A kincskeresők IV. rész Margitka is el volt szontyolodva. A hiába való keresés miatt keresztanya egyre elkeseredettebb, keresztapa egyre idegesebb lett. Keresztanya arcán legördültek az első könnycseppek. Próbált elfordulni, ne lássa rajta az ijedt kétségbeesést a kislány se, a párja se, de Margitka észrevette, ahogyan keresztanya a zsebkendőjét gyürkészelgeti, minduntalan az orrát törli, és tudta, hogy a válla az elfojtott zokogás miatt remeg. Páran, a család tagjai és néhány szomszéd – köztük a hajlott hátú Jóska bácsi is, akinek a kamráját az a bizonyos inzultus érte – az élelmiszer bolt előtt ácsorogtak, töprengtek, merre induljanak, ne értesítsék-e már a rendőröket a gyermekek eltűnéséről? – Mintha a föld nyelte volna el a büdös kölyköket! – dühösködött keresztapa – de kapjam csak el, azt a hétördög, bajkeverő fiamat, úgy vágom nyakon, hogy még a kecske is lökött lesz, amelyik a sírjáról legel! – Édesem, ne mond már ilyeneket! – kérlelte keresztanya. – Majd meglátod, min...
A kincskeresők III. rész Mindeközben az idő lassan uzsonnára hajlott. Ez volt a nap azon időszaka, amikor Istvánka rendszeresen jelentkezett az ebéd maradékára, kiváltképpen szobafogság, vagy mondjuk így porta fogság idején, s főképpen vasárnap, amikor tudva levő, hogy ínycsiklandozó falatok is akadnak. Azonban a csend most gyanúsan nagy volt. Istvánka anyukája aggodalmas tekintettel pásztázta végig a kertet. Csak Margitkát látta, aki elmerülten öltögetett egy kiérdemesült, öreg blúz hátából szabott kisszoknyát a Sári babára. – Margitkám, nem láttad valahol Pistit? – kérdezte keresztanyja. Margitka az izgatott hangra föltekintett. Szőke fürtjei röpültek, amint aggodalomtól tágra nyílt szemmel csóválta a fejét. – Nem, mostanában nem láttam őt. De arra emlékszem, hogy ebéd után a táskájába rakott mindenféle kacatot a diófa alatti padnál. – válaszolta, tőle szokatlan bőbeszédűséggel. Az anyai szív rosszat sejtett. Sejtése hamar beigazolódott. Istvánka sem a házban, sem a k...