Tarkatinta

  Gesztenyeérés Tivadar a kávéházi terasz sarki asztalkájánál foglalt helyet. A belső széket választotta. Sokáig kereste a kényelmes pozíciót. Lába nehezen fért a meglehetősen szűk helyen, és minduntalan meglökte a kerek asztalka ingatag lábát. Végül vállát az alumínium portálnak támasztotta, egyik lábát maga alá húzva, másikat a muskátlis láda mellett hosszan kinyújtva megtalálta a legkellemesebb testhelyzetet. A járdát szegélyező gesztenyefák levelei között bujkáló kora délutáni napsugarak kellemes langyosan simogatták az arcát. A levelek itt-ott már az ősz aranyló színeit mutatták. A fény éles, erős volt, szinte bántó. Tivadar szemhéját lecsukva pihent. Fél perc is eltelt így, amikor matatást, zörgést hallott. Egy szöszke pincérlány a szomszéd asztalon maradt poharakat rakta tálcára éppen. Készült az asztalt letörölni, s ahogy a tálcát fél kézzel egyensúlyozta, egymásnak koccantak a poharak. Tivadar a zajra fölnézett. – Kérem, hozna egy hosszú kávét? – fordult az ügyeskedő kis

  A babaruha Amikor vége egy unalmas, értelmetlen munkanapnak, az ember legszívesebben sehol sem lenne, vagy inkább bárhol máshol, csak nem a négy fal közé szorítva. Ez a nap pont ilyen volt. Sőt, az utolsó két óra, a minden csütörtökön esedékes értekezlet Elena számára most kínszenvedés volt.   A meghívott előadó parttalan és monoton beszéde nagyon nehezen akart abbamaradni. A legjobban sikerült mondata a „Köszönöm a szíves figyelmüket.” volt. Elena sietősen csapta össze jegyzetfüzetét, türelmetlenül várta, hogy az álmos és fülledt levegőjű előadóteremből a szabad ég alá érjen. A kapuban azonban visszahőkölt. A forró tüzű Nap és a városközpont ódon épületeinek falaiból is dőlő meleg arcul csapta. Válltáskáját megigazítva az órájára nézett. No, tessék. A busz is elment, fél óra, mire befut a következő. Fél óra ténfergés jön ebben a melegben. Most mi a manót csináljon? Otthon bezzeg lenne tennivaló! Már megfonnyad az uborka, amit kovászolni kellene. A mosógépet is indítani kéne, ne