Bejegyzések

Kép
  Anita hercegnő barátra lel A palota népe ragyogó nyári napsütésre ébredt. Az ég kékjét csak pár kósza bárányfelhő tarkította. A reggeli sürgés-forgás zajai, a porcelántálak koccanása, a szobalányok dudorászása, a lovászfiú fütyörészése töltötte meg a palotát és annak parkját. Hanem egyszerre éktelen nagy sírás-rívás nyomta el ennek a boldog reggelnek minden hangját. Anita hercegnő volt az, aki a könnyeivel itatta az egereket. Csak ült a parkba vezető lépcsőn, és sírt-rít panaszosan. A nagy bánat oka az elveszett babája volt. A baba előző nap ott maradt az orgonabokor aljában, óvó ágak alatt, csinos kis mózeskosarában. Anita az este kapott is érte dadustól egy pici dorgálást, és hát igen, az elalvás is nagyon nehezen ment a baba nélkül. Első útja aztán az orgonabokorhoz vezetett, de jaj! A baba eltűnt! Vigasztalta a kis hercegnőt a palota népe, apukája, Richárd király, anyukája, Anna királyné, nővére, Liza hercegnő, s mindenki, aki csak hallotta a szomorú hírt. Keresték is m...
Kép
  Lola gazella története   A végtelen szavanna fakózöld, poros füvét kecses gazellák csordája legelték békésen. Vacsoraidő volt, a fényes napkorong bejárta napi útját az égi pályán, narancsszín takarót húzott magára, aludni készült valahol távol, a Kilimandzsáró fehércsipkés szirtjei mögött. A bájos, könnyűléptű jószágok java része vidáman habzsolt, míg egyikük, most éppen Nonak, a legerőteljesebb növésű, rangidős gazella gyanakvó tekintettel fürkészte a határt. Különösen a közelben fekvő, bozótos, bokros területet, amelyet követően, úgy egy iramodásnyira, egy kis időszakos patak mentén fák sűrűje magasodott. Alig fél órája a zsiráfok arról a területről riadtan vágtattak a nyílt pusztaság felé. Csak nem valami veszély leselkedik rájuk? Egyszerre Lola, a fiatal, alig egyesztendős kis gazella lépdelt Nonak mellé nagy büszkén, önbizalommal telve. – Hé, Nonak! – szólította meg őt, meglehetősen közvetlen hangnemben. – Nézd, ott, a patak irányában, a bokrok között mennyivel zö...
Kép
  Lalika 1971. A kályha dobjára cseppent fűtőolaj fojtó szaga és Marika néni Krasznája Moszkva kölnijének párája lengte be az osztálytermet. Hol egyik, hol másik táncolt el a fitos orrok előtt, és az idő múlásával egyre inkább összesimulva, eggyé válva töltötték ki a terem légterét. A harmadik tanóra javában folyt, a kályha már egészen jól adta a melegét, duruzsolása volt a zenei aláfestés az orrokat piszkáló légi tánchoz. A nebulók ebben a sajátos előadásban lassan-lassan feloldódva, a szünet zaját már elfeledve ültek a helyükön; volt, aki a tábláról szorgosan körmölve követte a tanári magyarázatot, és akadt, akinek figyelme egészen máshol járt. Mert Paja leginkább a vénséges iskolapadon éktelenkedő pacát bámulta, amely ki tudja, hány évvel korábban került oda egy ügyetlenkedő diák töltőtollából. A sötétkék tinta úgy fröccsent a padra, s a repedezett lakk mögé úgy szivárgott le, mintha egy szárnyát vesztett bogár művészi ábrázolására törekedett volna a töltőtoll elpöttyintőj...
Kép
  Füllentős Icike meséje Valamikor régen, nagyon régen történt. Június eleje volt, lágy napsütés, üde, koranyári reggel. Kint a csirkék kóricáltak, a szomszéd Mariska néni kiabált az ura után, merthogy a bevásárló listáról lemaradt valami igen fontos dolog, bent pedig Icike készülődött boldogan az óvodába. Hogyne lett volna vidám a kedve, amikor édesanyja végre nem szörnyen kényelmetlen harisnyát készített elő, mint a korábbi hűvösebb napokon. Ma a ruhácskák között a félrecsúszós harisnya helyett egy pár zokni várta, hogy a kislány belebújjon. Icike már szinte teljesen egyedül fel tudott öltözni, éppen csak a hátul lévő gombolással nem bírt. Mikor végzett az öltözködéssel, dicsérő szavakat várva elégedetten körülnézett. Mivel azonban senki sem állt fölötte, hogy méltassa az ügyességét, a játéksarok felé fordult, és Piroskához meg Sárikához, legkedvesebb babáihoz fordult az elismerő szavakért. – Ugye, milyen gyorsan felöltöztem? – kérdezte őket, és sarka körül körbeperdült, két ...