Tarkatinta

  Lalika 1971. A kályha dobjára cseppent fűtőolaj fojtó szaga és Marika néni Krasznája Moszkva kölnijének párája lengte be az osztálytermet. Hol egyik, hol másik táncolt el a fitos orrok előtt, és az idő múlásával egyre inkább összesimulva, eggyé válva töltötték ki a terem légterét. A harmadik tanóra javában folyt, a kályha már egészen jól adta a melegét, duruzsolása volt a zenei aláfestés az orrokat piszkáló légi tánchoz. A nebulók ebben a sajátos előadásban lassan-lassan feloldódva, a szünet zaját már elfeledve ültek a helyükön; volt, aki a tábláról szorgosan körmölve követte a tanári magyarázatot, és akadt, akinek figyelme egészen máshol járt. Mert Paja leginkább a vénséges iskolapadon éktelenkedő pacát bámulta, amely ki tudja, hány évvel korábban került oda egy ügyetlenkedő diák töltőtollából. A sötétkék tinta úgy fröccsent a padra, s a repedezett lakk mögé úgy szivárgott le, mintha egy szárnyát vesztett bogár művészi ábrázolására törekedett volna a töltőtoll elpöttyintőj...

  Füllentős Icike meséje Valamikor régen, nagyon régen történt. Június eleje volt, lágy napsütés, üde, koranyári reggel. Kint a csirkék kóricáltak, a szomszéd Mariska néni kiabált az ura után, merthogy a bevásárló listáról lemaradt valami igen fontos dolog, bent pedig Icike készülődött boldogan az óvodába. Hogyne lett volna vidám a kedve, amikor édesanyja végre nem szörnyen kényelmetlen harisnyát készített elő, mint a korábbi hűvösebb napokon. Ma a ruhácskák között a félrecsúszós harisnya helyett egy pár zokni várta, hogy a kislány belebújjon. Icike már szinte teljesen egyedül fel tudott öltözni, éppen csak a hátul lévő gombolással nem bírt. Mikor végzett az öltözködéssel, dicsérő szavakat várva elégedetten körülnézett. Mivel azonban senki sem állt fölötte, hogy méltassa az ügyességét, a játéksarok felé fordult, és Piroskához meg Sárikához, legkedvesebb babáihoz fordult az elismerő szavakért. – Ugye, milyen gyorsan felöltöztem? – kérdezte őket, és sarka körül körbeperdült, két ...

  A vendégség Dél-Korea keleti partvidékéhez közeledve a Seorak-hegység meredélyei uralják a tájat. Az ott megbúvó Sinheungsa templomhoz vezető utat két oldalán kísérő hegyláb, mint a gyermekét hívó édesanya, két kitárt karja magához ölelni készül a szépségeire éhes turistákat. Egy patak völgyében kúszik fölfelé az út. A patak nevét a térkép nem említi, pedig megérdemelné, hiszen évezredek munkájával kristálytiszta vize gömbölyű kövekké koptatta már a meder szikláit. Vize köveken bukdácsolva, szétszakadva, majd ismét összeölelkezve, kis ereket, apró vízfolyásokat magába fogadva egészen Sockhoig szalad, hogy aztán ott feloldódjék a Keleti-tengerben. A hol keskeny, hol szinte folyóvá szélesedő patak medrét lombhullató, ám örökzölddel sűrűn telitűzdelt erdők övezik. A fölfelé kúszó út mentén egyre magasabbra törő hegyormokat szürkésfehér, éles rajzolatú sziklák ékesítik. A Nap fényében ezer árnyalatban tündöklő, egymásba érő sziklák összefonódva, mint csipkeszegő díszítik a Seorak h...