Tarkatinta

  Pogy-gyász 1. A kocsifelhajtón kitárt ajtókkal, felnyitott csomagtartóval parkolt az Opel. Úgy festett, mint egy levegőégbe emelkedni készülő, szárnyát nyitogató esetlen bogár. Ahogyan a csomagok tömege növekedett, az idő haladt, egyre kevésbé látszott úgy, hogy az utazás Szolanzs álmai szerint alakul. Leginkább a hátsó ülésre kerülő böhömnagy hűtőtáska volt aggasztó. Ott a laptopnak meg a piperéknek, no meg a ridikülnek kell lennie, és persze a kispárnának valamint a puha, szöszös takarónak. Szolanzs az ajtóban állva, magában dohogott: „Minek oda a kaja. Egyébként is, minek azt cipelni? Miért nem lehet az autópálya mellett enni?” Tizenkilenc évének minden lendületét összeszedve kirángatta méretes bőröndjét. Ott tette le, rögtön keresztben a kijárat előtt. A terasz korlátjánál állt a barátja, aki az idő múlását várva ujjaival dobolta a keskeny léceken. Szolanzs odalépett és hirtelen ötlettől indíttatva meglökte a fiú könyökét, aki így az ütemet elvétette. Az szemöldökét felhúzva,