Tarkatinta

  Fontanák között   1967. A villamos csattogva, csörögve begördült a megállóba. A leszálló utasok vidáman, zajosan széledtek szét a szélrózsa minden irányába. A hömpölygő tömegben egy rövidhajú, mosolygós szemű, fiatal nő két kisgyerek kezét fogva tört utat a sétálóutca irányába. A könnyed szabású, vidám színű nyáriruha szoknyarésze elegánsan táncolt a karcsú fiatalasszony dereka körül. A ruha anyaga és az öltözék viselője közötti tökéletes harmónia azt sejttette, hogy a ruha, ha nem is friss vétel, nem holmi boltban árusított konfekciótermék, hanem igényes varrónői munka. A hölgy a két gyermek kezét a szökőkút közelében elengedte. A fiúcska volt az idősebb, olyan hatévesforma, barnára sült bőrű. Szabadságát visszakapva a park közepén álló szökőkút kávájához szaladt, szeme huncutul csillogott, ahogyan előrehajolva próbálta ujjaival a vizet elérni. A kislány amolyan fakó gyerek volt, tétova, bizonytalan. Látszott, hogy számára a fővárosi pezsgő világ, a töméntelen, egyszerre