Anita hercegnő barátra lel A palota népe ragyogó nyári napsütésre ébredt. Az ég kékjét csak pár kósza bárányfelhő tarkította. A reggeli sürgés-forgás, zajai, a porcelántálak koccanása, a szobalányok dudorászása, a lovászfiú fütyörészése töltötte meg a palotát és annak parkját. Hanem egyszerre éktelen nagy sírás-rívás nyomta el ennek a boldog reggelnek minden hangját. Anita hercegnő volt az, aki a könnyeivel itatta az egereket. Csak ült a parkba vezető lépcsőn, és sírt-rít panaszosan. A nagy bánat oka az elveszett babája volt. A baba előző nap ottmaradt az orgonabokor aljában, óvó ágak alatt, csinos kis mózeskosarában. Anita az este kapott is érte dadustól egy pici dorgálást, és hát igen, az elalvás is nagyon nehezen ment a baba nélkül. Első útja aztán az orgonabokorhoz vezetett, de jaj! A baba eltűnt! Vigasztalta a kis hercegnőt a palota népe, a királyi apukája, királyné anyukája, Liza hercegnő, s mindenki, aki csak hallotta a szomorú hírt. Keresték is mindahányan a babát, ...