Lalika 1971. A kályha dobjára cseppent fűtőolaj fojtó szaga és Marika néni Krasznája Moszkva kölnijének párája lengte be az osztálytermet. Hol egyik, hol másik táncolt el a fitos orrok előtt, és az idő múlásával egyre inkább összesimulva, eggyé válva töltötték ki a terem légterét. A harmadik tanóra javában folyt, a kályha már egészen jól adta a melegét, duruzsolása volt a zenei aláfestés az orrokat piszkáló légi tánchoz. A nebulók ebben a sajátos előadásban lassan-lassan feloldódva, a szünet zaját már elfeledve ültek a helyükön; volt, aki a tábláról szorgosan körmölve követte a tanári magyarázatot, és akadt, akinek figyelme egészen máshol járt. Mert Paja leginkább a vénséges iskolapadon éktelenkedő pacát bámulta, amely ki tudja, hány évvel korábban került oda egy ügyetlenkedő diák töltőtollából. A sötétkék tinta úgy fröccsent a padra, s a repedezett lakk mögé úgy szivárgott le, mintha egy szárnyát vesztett bogár művészi ábrázolására törekedett volna a töltőtoll elpöttyintőj...